Megnyugvás
Hospic
Alapítvány
 

Megnyugvás Hospic Alapítvány
Emlékezzünk…

 

A modernkori hospic-mozgalom 1967-ben kezdődőtt Angliában, Londonban, a Szt. Cristopher Hospic megalapításával, s azóta a világ minden részén a szükséglet létrehozta és kialakította sajátos nemzeti jellegzetességeket mutató, haldoklóellátással foglalkozó intézményeit.

Hazánkban a Fordulat Évét követően érkezett el a mozgalom híre, és kezdte megérteni a társadalom, hogy a gyógyíthatatlan betegeknek életük végső szakaszában, valamint az őket otthoni ápolásban vállaló családoknak van leginkább szükségük segítségre a fájdalmak leküzdésének, a szenvedés csillapításának „tudományára”, az élet minőségének fenntartásához, ennek a nehéz időszaknak minél elviselhetőbbé tételéhez: türelemre és sok-sok szeretetre. Csak ezzel lehetséges leküzdeni a kínzó halálfélelmet, ezzel mintegy lehetővé téve a végesnek elfogadott földi élet végső kiteljesedését. Ebbe a szenvedés megbékélt elhordozása, az egyéni élet értelmének megértése és a könnyes, fájdalmas búcsú folyamata is beletartozik. Így érthető meg a testi, lelki, szociális és spirituális gondozásnak a lényege és együttes szükségessége.

Ebben a végső életszakaszban nyújt segítséget az az egészségügyi- és lelkigondozói képzettséggel rendelkező keresztény team (csoport), amelynek szolgálata lehetővé teszi a minél hosszabb ideig való otthoni ellátást, jó esetben a haldoklás és a végső befejezésig való kísérést a beteg otthonában, szükség esetén kórházon át, vagy hospicban is folytatva azt.

A Megnyugvás Hospic Alapítvány 10 éve, 1993-ban alapult, s 1994-ben Budapest első hospicaként a Csepel Kórház keretei között hozta létre és működtette 4 éven keresztül Magyarországon modellként a hospic-palliativ osztályi ellátási formát, mint különálló, önálló kórházi osztályt. Ez idő alatt a 10 ágyas osztályon 800–850 beteget láttunk el, megkönnyítve számukra az utolsó életszakaszt, de a kezelések hatására kb. 20–30%-ban további hónapokat, éveket sikerült nyújtani a reménytelennek tűnő állapotban bekerült betegeink számára is.

A kórház vezetése – a Főváros utasítására – osztályunkat 4 évi működés után megszüntette. 1998 decemberében gazdasági nehézségekre való hivatkozással bezárta a Hospic Palliativ Osztályt, mely külföldi segítséggel nyílt meg, s bezárásával jelentős hiány keletkezett a haldoklók megfelelő ellátása terén.

Ettől kezdve Alapítványunk házigondozásra tért át. Meghívást kaptunk a XI. ker. Ökumenikus Családsegítő Központba, ahol otthoni betegkísérést és családgondozást végeztünk, a megmaradt eszközeinket és berendezési tárgyainkat depot-raktárunkból kikölcsönöztük, segítve az otthoni betegellátást. A betegek részére való segítségnyújtást körülöttük „védőháló” kialakítása jelentette, igénybevéve megfelelő szakembert – orvost, nővért, szakorvosi konzíliumot, gyógytornászt, lelkigondozót, valamint megszerveztük a betegek és családjuk önkéntes segítők által való kísérését a haldoklás nehéz időszakában. A beteg körüli védőháló kialakításába a beteg családorvosát is bevontuk. Amennyiben a beteg ellátása otthon valamely okból nem volt megoldható, segítséget nyújtottunk a beteg megfelelő elhelyezéséhez.

Ezzel párhuzamosan a pszichikai előkészítés után megkezdtük önkénteseink szakmai és lelki felkészítését a kísérés sokszor embert próbáló szakmai feladataira. A jelentkező laikus, önkéntes segítők számára előkészítő, szintre-emelő-, kiképző- és továbbképző tanfolyamokat indítottunk; az elmúlt két évben 4 féléves tanfolyamot tartottunk, amihez keresztény szemléletű tankönyvet írtunk „Egészségtan” címen. A gyakorlati tevékenység alapjául a tanfolyam anyagába beillesztett két vöröskeresztes alaptanfolyam szolgált: „Elsősegélynyújtás” és „Otthonápolás” címmel.

Segítőink esetenként beépülve a haldokló családjába, nem csak jelenlétükkel, de szaktanácsaikkal is segítették az igénylőket (étkezési, hygiénés, szervezési, psychológiai stb.).

Ezévtől új tevékenységi formát vezetünk be: ú.n. „Mobil Team”-eket alakítunk ki, amelyek az Alapítvánnyal való szerződés alapján a szükségletnek megfelelően kihelyezhetők akár valamely intézménybe, akár családokhoz. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy jobban figyelembe vehessük a betegek és az osztályra, hospicba bekerült ráutaltak szükségleteit.

Januártól meghívást kaptunk és szerződést alakítottunk ki a Hajléktalanok Krízisintervenciós Osztályával, ahol az utóbbi hónapokban a hospic-ellátás szükséglete hirtelen megnőtt. Ez alkalmat nyújtott tanfolyamunk gyakorlati tevékenységének kiterjesztésére, valamint a Mobil Team – mint terápiás modell – kipróbálására.

Erőforrásul mindnyájunknak Jézus Krisztus szavai szolgáltak: „Én vagyok a Feltámadás és az Élet, aki hisz én bennem, az ha meghal is él, és aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha” /Ján. 11:25–26/; „Egymás terhét hordozzátok, így töltitek be Krisztus törvényét.” /Gal. 6:2/.

A közeledő halál tényét könnyebb elviselni, ha tudom, hova igyekszem. És ennek megértetése a munkatársak missziós feladata: nem csak testileg ápolni és a testi szükségleteket kielégíteni, de felvázolni mindenki számára az ismeretlen vég reménységét, ahogy Guardini atya írta: „A halál az Egésznek felőlünk látszó oldala. A másik oldalt így hívják: Feltámadás.”